Egy nap Hallstatt-ban, Salzbergbahn, Ausztria

Hallstatt… Gondolom, sokunk nagy kedvence, régóta dédelgetett úti célpontja, abszolút bakancslistás szereplője. Hát nekem is az! Pontosabban, mi családilag kedveljük Ausztriát, legszívesebben minden szegletét bejárnánk. Barangolásaink néhány évvel ezelőtt kezdődtek, s azóta töretlenül tartanak, évente akár többször is meglátogatjuk szomszédainkat.
Tarts velem, nézz szét Te is egy nap alatt Hallstatt-ban!

(4.7/5)

A Hallstatt-i Salzbergbahn kihagyhatatlan! Ezt gondoltuk már akkor is, amikor tavaly, május közepén már javában terveztük, hova is fogunk utazni Ausztriába. Miután a nyári tömegjeleneteket el akartuk kerülni, így közvetlenül a suli befejezése után, még június második felében utaztunk, az osztrák gyerekeknek ugyanis csak júliusban kezdődik a nyári szünet!
De kezdjük az elején.

Hogy jutottunk el egy napra Hallstatt-ba?

Először is sikerült néhány napra egy nagyon helyes szállást találnunk Reichenau an der Rax-ban. Ez a városka nagyjából félúton van a határ és Hallstatt között, hegyeivel, kilátóival, barátságos lakóival kedveskedik az arra járónak. Innen tovább utaztunk Oberhofen am Irrsee-be. Mivel ez a szállás már elég közelinek ígérkezett Hallstatthoz, így már az itthoni tervezgetéskor eldöntöttük: ha már ott leszünk a szomszédban, akkor feltétlen megnézzük magunknak ezt a festői szépségűnek ígérkező városkát ergó kihúzzuk a bakancslistánkról.

Hétvégén Hallstatt megtelik

És így is lett! A nap egyetlen hibáját ott követtük el, hogy szombatra tudtuk időzíteni Hallstatt meglátogatását. Nos, úgy tűnik, hogy (nem csak) nyári szezonban, (nem csak) hétvégenként Hallstatt szinte megtelik turistákkal. S bár a fotók nem igazán adják vissza, de nekünk elég nagy tömegnek tűnt a sok ember, számokban kifejezve: évente közel 1 millió érdeklődő látogat el ide!

Hallstatt-ban a parkolás elég problémás

Hallstattban a parkolás is problémás, hiszen a városka különleges fekvése miatt kevés a hely, a városban nem lehet autóval közlekedni (csak az ott lakók kaphatnak külön engedélyt), ellenben rengeteg az autóval ide érkező látogató. Szombat dél körül, érkezésünkkor már csak „Hallstatt-felsőn” kaptunk parkolót (parkoló ár: 4-5 Euró óránként!), azaz cirka 20 percet kellett a parkolónktól visszasétálnunk a város széléig.

De megérte ez a pár kilométer! Addig is gyönyörködtünk a Hallstatt-i tó vízében, a környező csodaszép hegyekben, a mellettünk lezúduló vízesésekben. Utunk éppen a város fürdőszigetéhez vezetett, melyet az alagútásás során kitermelt sziklákból építettek mesterségesen a 60-as években. Itt egy fantasztikus játszótér is van a gyerekeknek. A szigetet elhagyva rögtön a sóbányához felvezető sikló állomásához értünk be gyalog, így eldöntöttük, hogy ezzel indítjuk a papíron megtervezett programunkat!

De, hogy kerül só Hallstatt-ba?

Úgy, hogy közel 7000 ezer éve bányásszák Hallstatt mellett, ezzel a világ legrégebbi, még ma is működő sóbányája is egyben. Nem csoda hát, hogy a közel 800 lakosú település élete tulajdonképpen a sóra épített turizmusról szól, persze a városka csodás kinézete mellett. (A só és Hallstatt kapcsolatáról a második részben olvashatsz bővebben.)

De térjünk vissza a siklóhoz, milyen is ez a Hallstatt-i Salzbergbahn?

Úgy gondolom, aki idáig eljön, semmiképp se hagyja ki, még akkor sem, ha a sóbányát nem akarja megnézni. Egyrészt, megspórol egy nagyon meredek hegyi sétát a Salzberg-re (igaz, ez az út a bányászok több ezer éves útja), másrészt menet közben és a fenti végállomáson a fantasztikus kilátás igazán megér minden pénzt. A pénztárnál a jegyvásárlás gördülékeny, de ha biztosra akarsz menni, már előre, online is válthatsz jegyet a siklóra és a sóbányába is. Mondanom sem kell, bankkártyás fizetés, free wifi és ingyen applikáció alapban megoldott a helyszínen.

Érdemes jól megnézned és átgondolnod a vásárolandó jegytípust, van csak felfelé, vagy családi, vagy kompletten a sóbányával kombinált stb. jegy, mert a hazai pénztárcához mérve nem olcsó.  Magyar nyelvű audio guide is kérhető!
Fontos infó, hogy a sóbányába csak 4 éven felüli gyereket engednek be, tehát kis gyerkőcös családok ezzel számolva induljanak neki a kirándulásnak!

Ha megvetted a jegyedet, a sikló indulásáig körbenézhetsz egy kis ajándékboltban is. Természetesen itt is minden a sóról szól, persze a szokásos hűtő mágnes, képeslap, kis bögre és egyéb szuvenírben is gondolkodhatsz. Ha a sóbányába is mész, érdemes az ajándékokat utána megvenni. Azt jó, ha tudod, hogy minden látogató kap a sóbányából kifele menet a csoportvezetőtől egy kis sószórót ajándékba!

Mint Ausztriában szinte mindenhol, a lenti állomáson is rengeteg ingyenes prospektus, szórólap kínálja a további felfedezésre váró helyeket, köztük néhány akár magyar nyelven is.

Így működik a Hallstatt-i Salzbergbahn

A siklók folyamatosan indulnak, csak arra kell várni, hogy a kabin megteljen, azaz nagyjából 25 ember összegyűljön. A sikló a Salzberg oldalán siklik fel, pontosabban ez a szerkezet inga üzemű: egy kabin felfele, egy másik lefele közlekedik sodronykötélen – egy időben. A pálya közepén kerülik ki egymást. Az egész út közel 3 perc és igen meredek: 513 méterről indulunk, 325 métert teszünk meg fölfele cirka fél kilométeren, egy átlagosan 74 %, iszonyú meredek sínpályán. Ha teheted, ablak mellé állj, ha jó helyet csípsz el a kabinban, már menet közben is pazar fotókat tudsz készíteni.

A felső állomás az 1284-ben épült Rudolf-toronynál van, kb. 860 méter magasan. Az épület eredeti funkcióját tekintve őrtoronynak épült, majd a bányaigazgatóság székhelye lett később. Magához a toronyhoz egy új építésű panoráma hídon lehet eljutni. A Rudolf-toronyban manapság étterem üzemel, itt tudsz meleg ételt enni (már ha kapsz szabad asztalt), a sóbánya bejáratánál csak egy egyszerű büfé várja a látogatókat.

A panoráma terasz

Ha nincs tériszonyod, feltétlen próbáld ki a legújabb és kihagyhatatlan attrakciót is közvetlenül a Rudolf-toronynál: ez pedig egy háromszög alakú panoráma terasz (ingyenes), mely a hegy oldalából nyúlik ki. Mindenhonnan gyönyörű, de innen a legszebb a kilátás a tükörsima tóra, a körülötte meredeken magasodó alpesi hegyekre és még a hegyoldalba épült Hallstatt-i házacskákat is lefotózhatod magad alatt.

A Rudolf-toronytól a sóbánya bejárata mintegy 15-20 percnyi sétára van még felfelé. A Hallstatt-i Salzbergbahn-ról további infókat itt olvashatsz.
A következő beszámolómban olvashatsz magáról a sóbányáról, tarts velem oda is!

Nyomtatóbarát verzió Nyomtatóbarát verzió

Hallstatt kisokos – tippek, tanácsok, címek, térképek egy helyen!
Minden, amire szükséged lehet egy élményekkel teli kiránduláshoz!

A beszámoló 2. részét itt olvashatod el.

Hozzászólások (0)

Hozzászólás

Az e-mail címedet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket a * karakterrel jelöltük.