Esztergomi Szénrakodó, Esztergom, Magyarország

Közzétéve Magyarország

Az Esztergomi Szénrakodóról első ránézésre nehéz eldönteni, hogy a múlt egy darabkáját látja az ember, vagy egy sci-fi film forgatási kelléke maradt a Dunában. El tudom ugyanis képzelni, ahogy mondjuk Tom Cruise – kezében egy termetes lézerpuskával – jól kifeszített drótkötélen, halált megvető bátorsággal suhan lefele a szénrakodóból a part irányába, miközben ellenséges, madárként repülő robotok üldözik. De ez csak az én képzeletem szüleménye, lássuk inkább a (szomorú) valóságot!

(4.5/5)

Az Esztergomi Szénrakodó elhelyezkedése

A Duna medréből kimagasodó, magányosan álldogáló szénrakodót az esztergomi Prímás-sziget nyugati és a Nyáros-sziget keleti csúcsa között találjuk, közvetlenül a Holt Dunaág bejáratánál, a Párkány – Štúrovo irányába közlekedő teherkomp indulási pontjánál.

Az Esztergomi Szénrakodó megközelítése

A műemléket 2 irányból közelíthetjük meg:

  • A 10-es úton, Budapest irányából érkezve Leányvárt elhagyva kell rákanyarodni jobbra a 117-es útra. Ezen továbbhaladva egészen a 11-es út leágazásáig kell haladnunk, majd erre jobbra lekanyarodva kell hajtanunk a Párkány – Štúrovo teherkompot jelző tábláig, ott kell balra fordulnunk. Ennek az útnak a legvégén találjuk a teherkomp parkolóját.
  • Esztergom irányából a 11-es úton haladva a Párkány – Štúrovo teherkompot jelző táblánál kell jobbra lekanyarodni és egészen az út végéig hajtani.

A teherkomp csak hétköznapokon üzemel, így hétvégén zavartalanul tudjuk megnézni és fotózni a szénrakodót – csónak hiányában természetesen csak a partról.

Az Esztergomi Szénrakodó története

A szénrakodó szebb napjaiban a Dorogi Szénbányák Állami Vállalat szállító és elosztó üzemegységének volt külön részlege. 1927-ben kezdett el működni s egészen 1963-ig teljesített szolgálatot. Építési történetéről sajnos nincsenek fellelhető leírások, csak találgatni lehet. A két beton tartópillér alapozását feltehetőleg a lehető legalacsonyabb vízállásnál végezték. Elképzelések szerint, az alapok 5 méter mélységben vannak a folyó meder talajszintje alatt.

Az Esztergomi Szénrakodó működése

Az építmény a dorogi szénbányák által kitermelt szénport továbbította folyami uszályokra. A szilárd, beton alapokra épített acélszerkezet több, mint 5,7 kilométeres kötélpályával volt összeköttetésben a szénbánya osztályozó egységével, ezen a pályán érkeztek a megrakott csillék a Duna partjához. A hajókra rakott szenet főként a csepeli erőműbe, illetve a főváros ipari létesítményeibe szállították. A szénrakodó közel 20 méter magasságban lévő, közel kétszáz négyzetméter alapterületű termében három-négy fős személyzet kezelte a szénporral teli csilléket. A kötélpályán beérkező fém kocsikat leforgatták a rendszerről, majd azok tartalmát egy csúszdán leöntötték. Az üres csilléket a munkások visszaillesztették a kötélpályára, melyek tovább indultak a dorogi bánya felé.

A vízben álló épületet csónakkal közelítették meg a munkások, akik egy vaslétrán kapaszkodtak fel a csónakból a magasban lévő teremhez. A feladatokat két műszakban végezték, de valószínű, hogy a folyamatos működésre is képes volt. A dunai rakodó kapacitása elérte a napi ezer tonnát is. 1963-ban végül leállították a működését, ekkor került sor a kötélpálya és a berendezések elbontására.

Az Esztergomi Szénrakodó jelene és lehetséges jövője

Az épület – mely ma már ipari műemlék – 1970 óta áll üresen. Az építmény már csak a masszív beton tartópillérből, a fémvázból és az omladozó falburkolatból, illetve egy igencsak lyukas tetőszerkezetből áll. A fogadó terem padlógerendáit az évek során elhordták, jelenleg is hiányoznak. A turistalátványosságon túlmenően csak a madaraknak nyújt remek otthont. Kár érte!

1994-ben képzőművészek láttak benne fantáziát, így került egy alapítvány tulajdonába, de sajnos a különleges épületbe megálmodott művésztelepet pénz hiányában nem sikerült eddig létrehozni. A tulajdonos alapítvány jó pár éve történt becslése szerint csak az állagmegóvásra megközelítőleg 50-60 millió forintot kellene költeni.

Az Esztergomi Szénrakodó állapota jelenleg tehát nem éppen rózsás, de titkon azért remélem, hogy, ha nem is Tom Cruise, de egy külföldi filmforgató csoport felfedezi és lát benne fantáziát. S ki tudja, egyszer talán még a mozivásznon is találkozni fogunk e különleges és Európában is egyedülálló adottságú építménnyel.

Így legyen, én nagyon drukkolok!

A képhez tartozó alt jellemző üres; DA_elmenybeszallito_transparens.png a fájlnév

Nyomtatóbarát verzió Nyomtatóbarát verzió

(A blogbejegyzésben kizárólag saját képi anyag szerepel,
nem megrendelésre készült, nem tartalmaz támogatott tartalmat!)

További linkek

  • A természet nagy inspirációs forrás. Kreatív élményeimért kattints ide (link)!
Hozzászólások (0)

Hozzászólás

Az e-mail címedet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket a * karakterrel jelöltük.