Göstling an der Ybbs, Ausztria

Közzétéve Ausztria
Göstling an der Ybbs az egyik legfelkapottabb téli üdülőhelye Alsó-Ausztriának. Kíváncsiak voltunk, mit tud ez a hely a turistáknak nyáron nyújtani, felkerekedtünk hát családilag, hogy élőben is szemügyre vehessük a városkát és közvetlen környékét.
Ebben a bejegyzésben most kizárólag csak Göstling an der Ybbs főbb látnivalóiról és a szállásunkról, a Zwickelreith vendégházról lesz szó.

(5/5)

Göstling rövid történelme

A manapság kb. 2050 lakossal rendelkező Göstling an der Ybbs területe az ókorban a Római Birodalom része volt. A Noricum tartományt délen Olaszország, keleten Pannónia, nyugaton Raetia határolták.
Korábban a vasipar és a mezőgazdaság, ma a mezőgazdaság mellett az erdészet és a turizmus a jellemző foglalkozása az itt élő embereknek. Mondjuk ez nem csoda, hiszen a település közel 85 százalékát erdő borítja!

A városkára a nyugalom, a tisztaság, a történelmi értékek megóvása, a természet szeretete és maximális tiszteletben tartása a legjellemzőbb – legalábbis, amit mi e pár nap alatt megtapasztaltunk. Télen valószínűleg nagyobb itt a nyüzsgés.

Göstling földrajzi elhelyezkedése

Göstling an der Ybbs Alsó-Ausztria délnyugati részén, a Mostviertel területén, az Eisenwurzenben fekszik, az Ybbs-völgyben. A városkát átszeli az Ybbs folyó. A település 532 méteres tengerszint feletti magasságban található. Körülötte a Hochkar (1808 m) – amely egyben Alsó-Ausztria legnagyobb síterepe – és a Dürrenstein (1878 m) vonulatai csúcsosodnak s adnak gyönyörű panorámát az odalátogatóknak. De közvetlen közelében ott van a Königsberg (1452 m) impozáns hegye is, itt volt a mi szállásunk is.

A városka legszebb, középkori épületei a Fő téren találhatóak, ezeket sétálva fedeztük fel.

Ferienhaus Zwickelreith, a szállásunk

Teljesen véletlenül bukkantunk rá az interneten a Zwickelreith vendégházra, erre a meseházikóra, mely a Göstlinger Alpok közepén, Königsbergen, 874 méter magasságban található. A fotók alapján rögtön tudtuk, hogy ez kell nekünk, még az sem szegte kedvünket, hogy az általunk tervezett időpontra már foglalt volt a szállás. Szerencsénkre, 4 éjszaka szabad volt még a kora nyári szezonban, így gondolkodás nélkül csaptunk le ezekre.

A szállás a város északi szélétől induló, mintegy 3,3 km, meredek, szerpentines, jó minőségű, de keskeny aszfaltos úton közelíthető meg. (Ha télen érkezel, a hóláncot tényleg ne felejtsd otthon!) Már erről az útról is csodás a kilátás le a városra, illetve a Dürrenstein vonulataira, időként őzekkel is találkoztunk a tisztásokon.

Mini skanzen a Königsbergen

Ez a kacskaringós, aszfaltos út a hegyen lakó másik két családi gazdaság mellett halad el s pont a Zwickelreith vendégházig visz fel, onnan már csak erdészeti közlekedés van. Az út kb. felénél érdemes megállni pár percre és megnézni azt a kedves kis faházikót, mely tulajdonképpen egy mini skanzenként funkcionál. Az itt élő emberek régen használt mezőgazdasági munkaeszközeit mutatja be. Ez a kis kiállítás is azt bizonyította számunkra, hogy mennyire fontos az osztrák embereknek a hagyományok tisztelete, a régi értékek megőrzése – ugyanis szállásadónk hozta létre és gondozza ezt a házikót és környékét.

Tehenek, lovak, kecske, birka

A Zwickelreith vendégház egy családi gazdaságban található, így a közel 5 nap alatt betekintést nyerhettünk egy alsó-ausztriai család mindennapi életébe is, sőt magunk is etettünk kecskét, de akár lovagolni is lehet. Mert volt itt minden, aminek egy gazdaságban lennie kell: lovak, tehenek, birkák, kecskék, tyúkok, macskák, traktorok. Viszont legyek nem voltak, se szag, de ezek nem is hiányoztak 🙂 Szállásadónknak, a Roseneder családnak 40 hektár földje és erdeje van, a család apraja-nagyjának van tehát hol és min munkálkodnia.

Miért szerettünk bele ebbe a nyaralóházba?

Mert nem tudtunk rajta fogást találni. Nem is csoda, hogy bizonyos foglaló portálon 9,9 pontos értékelést kapott a vendégház!

Még soha sem szálltunk meg hasonló családi gazdaságban, hát most ezt is kipróbáltuk. Nagyon-nagyon jól éreztük magunkat, fantasztikus élményekkel gazdagodtunk, sőt, szeretnénk jövőre is visszatérni erre a gyönyörű, emberléptékű, nyugalmat sugárzó helyre.

Kedvcsinálónak készítettünk egy kis videót is a magasból:

Lássuk akkor részletesebben, mi vár Rád, ha a Zwickelreith vendégházban töltesz el Te is egy pár napot:

  • friss, alpesi levegő,
  • csendes környezet, messze a város zajától,
  • fantasztikus panorámás kilátás a Dürrenstein vonulataira,
  • tágas, kb. 115 nm-es vendégház 2, maximum 7 fő számára (konyha és étkező a szomszédos nappalival, 2 hálószoba extra kényelmes franciaággyal, gyermekágy, 1 fürdőszoba tágas zuhanyzóval, a nappali a felső szinten átalakítható harmadik hálószobává, TV-vel, olvasósarokkal, társasjátékokkal),
  • maximálisan felszerelt minden helyiség (egyedül mikrosütő nem volt a konyhában, ha valaki ezt hiányolja),
  • átlagon felüli ízléssel és odafigyeléssel berendezett az egész ház és környezete,
  • mindenhol minden leírhatatlanul tiszta és rendezett,
  • az egész ház füstmentes, csak a kültéren (verandán) lehet pöfékelni,
  • az egész család számára élményt és kikapcsolódást nyújtó környezet (trambulin, homokozó, hinta és egy aprócska játszóház is van a legkisebbeknek),
  • szabadtéri ülősarok, grillezési lehetőség a nagyobbaknak,
  • a környék programlehetőségei, túraleírások egy csokorba szedve (német nyelven) – egy szép könyvbe kötve a házigazda igyekezetének köszönhetően,
  • ingyenes Wi-Fi,
  • fedett gépkocsibeálló – akár 2 autó számára
  • extra bónusz: ha jókor érkezel, Hallstatt-i mintára az emeleti ablakból szedheted le a körtefa termését 🙂

Göstling környékén kihasználtuk a Wilde Wunder Card-ot

A Zwickelreith vendégház abból a szempontból is főnyeremény volt, hogy Wilde Wunder Card szállásadóhely. Így a tartózkodásunk idejére mi is ingyenesen megkaptuk ezt az élménykártyát. Azaz, ha hozzánk hasonlóan Te is szeretnéd kipróbálni az Ötscher, a Hochkar, a Gemeindealpe és Mariazell közötti „vad csodákat”, amelyekről a kártya a nevét kapta, akkor ez a kedvezményre jogosító, névre szóló kártya nem csak a mi, de a Te barátod is lesz.

A kártya egyébként sehol sem vásárolható meg, kizárólag a Wilde Wunder szálláshelyek vendégei kaphatják meg – május elejétől október végéig. (Figyelem, néhány vendéglátóhely kizárólag júliusban és augusztusban kínálja a kedvezménykártyát!)
Szerintem ez egy fantasztikus kezdeményezés, jó lenne Magyarországon is valami hasonlót megvalósítani!

Mennyit spórolhatsz ezzel az élménykártyával?

Nagyon-nagyon sok mindent kínál ez a kártya, a családok akár 1.000 Euro-t is megtakaríthatnak a Mostviertel Alpen és a Mariazellerland területén az ingyenes belépők és a kedvezményes utazások révén. Ez a kedvezménykártya ingyenes belépőként szolgál rengeteg helyszínre, továbbá ingyenes felvonóhasználatot is biztosít az Ötscheren, a Hochkaron, a Gemeindealpen és Bürgeralpen is. A Mostviertel buszjáraton és a Mariazellerbahn járatain pedig a teljes viteldíj helyett féláron lehet a Wilde Wunder Kártyával utazni.

Mi a kártyáinkkal ingyen libegőztünk a Hochkar tetejére illetve visszafele is (52,50 Euro), ezzel léptünk be a Medlingtal élményvilágba (21,50 Euro) és a palfaui Wasserloch szurdokba (17 Euro), így összesen, csak ezen a 3 helyszínen 91 Euro-t tudtunk spórolni!

A Wilde Wunder Card-ról itt tudsz bővebben tájékozódni, illetve érdemes ezen az oldalon, a jobb felső sarokban, a Szolgáltatások menüpont alatt kihasználni a szintén ingyenes Prospektusrendelés lehetőségét. Én ezt is kipróbáltam és a rendeléstől számítva kb. 3 hét múlva, névre szóló levél kíséretében hozta meg a postás a csomagomat! Hát azért ez nem semmi!

Ha a beszámolóm alapján megtetszik Göstling an der Ybbs varázslatos környéke, illetve maga a Zwickelreith vendégház (szerintem így lesz!), akkor itt tudsz érdeklődni illetve szállást foglalni.

Köszönjük a Roseneder családnak ezt a csodás pár napot!
Vielen Dank an die Familie Roseneder für diese wundervollen Tage!

Nyomtatóbarát verzió Nyomtatóbarát verzió

(A blogbejegyzésben kizárólag saját képi anyag szerepel,
nem megrendelésre készült, nem tartalmaz támogatott tartalmat!)

További linkek

  • A természet nagy inspirációs forrás. Kreatív élményeimért kattints ide (link)!

Hozzászólások (0)

Hozzászólás

Az e-mail címedet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket a * karakterrel jelöltük.