Hegykő, Fertő-táj, Magyarország
Hegykő teljesen belopta magát a szívünkbe! Aki szeretne a falusi élet rejtelmeibe bepillantást nyerni, kedves és vendégszerető emberekkel találkozni, vagy a Fertő-táj magyar szépségeit és egyéb, igazán nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget akár kerékpáron is felfedezni, annak feltétlen el kell egyszer ide jönnie!
Hegykő elhelyezkedése, megközelítése
A világörökségi védelem alatt álló Hegykő község Győr-Moson-Sopron megyében található – Budapesttől mintegy 220, Soprontól 20, Fertődtől 5 kilométerre.
Megközelítése a Győrt Sopronnal összekötő 85-ös főútról, egy kb. 3 kilométeres letéréssel, a 8523-as útra leágazva lehetséges.
Hegykő rövid történelme
Hegykő első írásos emléke egy 1262-ben keltezett oklevél, amely a települést „Villa Igku” (Szentkő) néven említi, ami pogány áldozati kőre utal. A falu neve németül Heiligenstein.
A honfoglalás előtti és középkori leggazdagabb történeti múlttal rendelkező Sopron megyei községek egyike.
Az 1500-as évek derekán a Nádasdy család volt a birtokosa, később Hegykő Esterházy tulajdonba került 1771-ig. Ekkor ifj. Esterházy Miklós Széplak községért és a hegykői Széchényi-féle erdőért a települést cserébe adta gróf Széchenyi Zsigmond özvegyének.
A falu népessége a középkorban magyar volt. A szomszédos Fertőszentmiklós környékére betelepült horvátok közül csak néhány család telepedett le Hegykőn, de ők is csak a 17. század közepe tájékán.
Érdekesség, hogy Hegykő „elnémetesedése” nem nemzetiségi változás eredménye volt, hanem az Esterházyak korában a német nyelvi kommunikációnak köszönhető.
Hegykő külterületének északi oldala a Fertő–Hanság Nemzeti Park része.
Hegykő biciklis szemmel
Hegykőn már az első naptól szinte otthon éreztük magunkat. Családilag mindenki egyetértett azzal, hogy elsősorban a biciklizés élményének újra-felfedezését adta a falu számunkra! Hihetetlenül jól éreztük magunkat két keréken. Hegykő szinte összes látnivalója, a Fertő-táj csodái így egészen új megközelítésben tárultak elénk. A tó körül kiépített, a főúttól elkülönített, biztonságos, jó minőségű, sík bicikliúton minden nehézség nélkül tudtunk tekerni.
De biciklivel bejártunk szinte minden ajánlott hegykői és környékbeli túra- és tanösvényt is. Annyi mindent láttunk az itt eltöltött hat nap alatt, hogy tényleg kijelenthető: Hegykő és környéke a túrázókat, a kerékpárosokat, a pihenésre vágyókat, a kultúra kedvelőket és a családokat is várja!
Nincs nálad bicikli? Semmi vész!
Biciklit ugyan nem vittünk magunkkal, de ez nem jelentett problémát. A település fő utcáján található Frankó Bringa kölcsönző a segítségünkre volt. A szuper és tökéletesen karbantartott biciklik közül gyorsan megtaláltuk a számunkra megfelelőeket. Sőt, még az autónkat is ott hagyhattuk megőrzésre!
S hogy mit láttunk Hegykőn két keréken? Az alábbi térkép remek segítség a tájolásban:
Mariska Néni Háza
A frissen átadott tágas épületet a Nyárfa soron találjuk. Bicikliparkoló, pihenőhely is várja a tavat megkerülő kerékpáros turistát.
Mariska Néni Háza a térség új turisztikai információs pontja, ezért a Hegykőre érkezőknek nagyon javasolt rögtön itt kezdeni és felszerelkezni a környék felfedezéséhez szükséges prospektusokkal, térképekkel.
De akár a helyiek kulturális programjaira, például a Tízforrás Fesztiválra is itt vásárolhatunk jegyeket.
Cím: Hegykő, Nyárfa sor (a fenti térképen utca) 5. szám
Telefon: +36 99 261 050
Túraútvonalak Hegykőn és túl…
Sok más mellett itt, a Mariska néni házában lehet szert tenni az egyik (legalábbis számunkra) leghasznosabb kiadványra, mely a TÚRÁZZUNK! Hegykő és környéke túratérképe címet viseli (szabadon letölthető innen). A különböző színekkel jelölt túrák nemcsak Hegykő, hanem a közeli települések határaiba is hívják a túrázót.
A túraútvonalak viszonylag rövidek, akár gyalogosan, akár kerékpárral is bejárhatóak, ráadásul úgy lettek kitalálva, hogy ezek a túrák akár egymásba is kapcsolódhatnak. A füzetben található leírások és térképek szinte tökéletesek, a garanciát vállaljuk! 🙂 Mi az összes ajánlott túrát végigjártuk, pontosabban bicikliztük. A látnivalókhoz fűzött kultúrtörténeti csemegék érdekesek, rövidek, pont amire és amennyire szükség van.
Széchenyi Ödön park
A park a Nyárfa sorral szemben található, szépen rendezett és karbantartott, virágokkal díszített. 37 fokban, árnyékban nekünk is jól esett itt a pihenés.
Termelői piac
Ha már a parknál tartunk… Itt van szombatonként 7-13 óra között a termelői piac. Ezt már csak azért sem hagyhattuk ki, mert a hegykői zöldségtermesztés (zeller, fehér- és sárgarépa, valamint a hagyma) messze földön világhíres – az országban szinte egyedülálló talajtani és éghajlati sajátosságoknak köszönhetően! A Fertő tó vidékén élők ősfoglalkozása a halászaton kívül a nádnak és a gyékénynek a kitermelése és feldolgozása volt. Amikor ezek már nem nyújtottak biztos megélhetést, akkor kezdtek az itt élő emberek áttérni a földművelésre és az állattenyésztésre.
Igazán azon lepődtünk meg, mikor a Fertőhomoki Tájházban megtudtuk, hogy a Fertő tó mentén termesztett sárgarépa közel 200 éve ismert és keresett termék, s hogy Pesten, a Nagybani Piacon mindig a hegykői és környékbeli zöldségek kelnek el elsőnek. Nem is csoda! Ide kapcsolódó friss hír, hogy a hegykői petrezselyemgyökér elnevezést az Európai Bizottság uniós oltalomban részesítette.
Na persze Hegykőn ne nagybani méretre számítson az érdeklődő, inkább családias hangulatú piacozásra: helyi zöldségtermesztőkkel, virágárusokkal, kézművesekkel, méhésszel. Kóstoló gyanánt mi sárgarépát, zöldséget, uborkát és többféle hansági mézet vásároltunk. Nem bántuk meg!
Szent Mihály templom
1904-ben épített neoromán stílusú műemléki templom, mely Schiller János soproni mester tervei alapján készült. A templom előtti főtéren több más szobor is található.
Csipkeház
A templom közvetlen szomszédságában, egy több, mint 100 éves, gyönyörűen felújított házban található a Hegykői Csipkeház. Aki ide belép, egy időutazáson vehet részt a Szigethy Istvánné munkáiból létrehozott „A bölcsőtől a szemfedélig” című, egyedülálló höveji csipkegyűjteményen keresztül.
A Hegykőtő nem messze, Kapuvár mellett található kis faluban, Hövejben az ügyes kezű asszonyok generációról-generációra, mintegy 150 év alatt fejlesztették ki és adták át egymásnak azt a teljes mértékben kézzel készített fehér lyukhímzés technikát, az ún. „pókolást”, amely rendkívüli minta és forma változatossága révén egyedülálló magyar népművészeti kincs.
A höveji csipke egyik legnevesebb, ma is élő képviselője, a 92 éves Bözsi néni lélegzetelállító alkotásainak látványa mellé a ház ritkaságnak számító kemencéje és tisztaszobája, valamint idegenvezetőjének, Cseh Zoltánnénak (akinek a kedves ajándékát ezúton is köszönjük) lelkes munkája feledhetetlenné tették a látogatásunkat. A Csipkeház valóban kihagyhatatlan hegykői helyszín!
A Csipkeház amúgy további bővítések előtt áll. Már készül az épület mögötti területen a fűszer-és gyógynövénykert, valamint a pajta is felújításra kerül hamarosan, ami mezőgazdasági kiállításnak fog majd otthont adni.
Szent kő emlékmű
A legenda szerint a mai Hegykő területén a pogány időkben egy áldozati kő állt. A honfoglaló magyarok ennél a kőnél mutatták be áldozataikat isteneiknek. Amikor a keresztények a templomuk építésébe kezdtek, ezt a követ a templom oldalába falazták, hogy annak mágikus ereje védje Isten házát.
Ez a legenda elevenedett meg 2008 őszén, amikor Hegykő központjában, a Hősök Kertjében felállították a Szent kő emlékművet, mely Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása. A Hősök kertje nem messze a templomtól, a fő utca másik oldalán helyezkedik el.
Vasfüggöny Emlékhely
Az emlékhely a fent említett túrafüzet kék színnel jelölt túrája, az ún. „Nádak útján” tanösvény része. Az emlékhely a Szent Mihály templom mellett induló út végén található, kb. 2,5 km távolságra.
A vasfüggöny az 1948-89 között időszakban, 356 km hosszan húzódott az ország nyugati határvidékén. A Hegykő határában, eredeti helyén látható, javarészt korabeli anyagok felhasználásával készült szabadtéri kiállítás manapság 40 méter hosszan mutatja be, hogyan működött egykoron az a műszaki határzár, mely öt évtizedig kettévágta Európát.
Építési és működési történetének három korszakáról nagyon érdekes tájékoztató táblák találhatóak a helyszínen, ezekből a leírásokból sok mindent megtudtunk… például azt, hogyan működött a botló drót, s hogy kilométerenként csaknem 4 ezer (!) darab aknát telepítettek, majd később hatástalanítottak egykoron. Szerintünk a hely meglátogatása kihagyhatatlan, itt valóban kézzel fogható a történelem.
Innen a tó irányába elindulva, kb. 200 méterre egy fából épült madármegfigyelő kilátó is található a fák között megbújva, érdemes ezt a kis kitérőt is megtenni.
Horgásztó
A hegykői horgásztó a fent említett túrafüzet lila színnel jelölt túrája, az ún. „Fertőszéplaki falunéző” útvonal részeként is megközelíthető. A tóhoz vezető földút a Szent Mihály templom mellett elhaladva, a falu határában található út menti feszületnél balra fordulva kezdődik.
Szép, csendes környezetben, a községtől 1 kilométer távolságra helyezkedik el a hegykői horgásztó. A település határában korábban kavicsot bányásztak. A régi bánya helyén napjainkban egy hathektáros vízfelületű, vadregényes tó található, melynek átlagos vízmélysége másfél méter, de helyenként eléri a 3 métert is. A tóban élő halfajok horgászhatóak (amur, csuka, kárász, ponty, süllő, bodorka, keszegek, sügér, compó, busa, angolna és harcsa). A főúton, a templomtól nem messze, a tóhoz vezető út előtti dohányboltban váltható napijegy.
Egy séta a tó körül igazán szép és kellemes programnak ígérkezik a nap lezárásaként. Szúnyogokkal amúgy mi csak elvétve találkoztunk!
Ami nekünk most kimaradt…
Hegykő Európa szerte híres gyógyhatású termálvizéről. Bevallom: készültünk a gyönyörű környezetben található hegykői Sá-Ra Termálfürdőbe, de a biciklizés élménye győzedelmeskedett a fürdőzésen.
A hegykői termálkút vizét 2004-ben gyógyvízzé minősítették, az 1434 méter mélységből feltörő termálvíz 56 fokos, idült mozgásszervi betegségek gyógyítására alkalmas.
A fürdőhöz kemping is tartozik, közelében pedig számos jobbnál-jobb étterem, reggeliző, fagyizó, kávézó található.
A szállásunk, a Rózsabarack Vendégház
Ahogyan tavaly, az ausztriai Winkler-ben található szállásunk, így a hegykői is telitalálat volt. A közös telken létesített két vendégház közül mi az 1. számú épületben laktunk, ez a ház az akadálymentesített. A 2020-ban átadott épületek 4 napraforgós minősítéssel rendelkeznek.
A házak önellátással foglalhatóak, mi mindig ezt a megoldást preferáljuk, így időbeli kötöttségek nélkül, a helyi ízek kóstolásával más családi vállalkozásokat is támogathatunk.
Szállásadónknak ezúton is köszönjük kedves meglepetését! Nem árulom el mi volt az… 🙂
Lássuk részletesebben, mi vár Rád, ha a Rózsabarack Vendégházban töltesz el Te is pár napot:
- a központtól és a fürdőtől néhány percnyi séta,
- nyugodt, csendes környezet a falu határában,
- az épület egyszerre hagyományos, mégis modern, a Fertőparti települések építészeti jegyeit tükrözi,
- tágas gépkocsi beálló akár több autó részére a kerítésen belül (térfigyelő kamera van),
- fedett terasz kényelmes kerti bútorokkal,
- a hátsó, füvesített kertben sütögetésre alkalmas kerti grill, fürdődézsa, illetve játszósarok a gyerekeknek,
- biciklitároló.
Nézzünk körbe a ház belsejében is!
- Tágas, kb. 63 nm-es vendégház 4 – a kihúzható kanapéval maximum 6 – fő számára (konyha és étkező egyben a nappalival, a nappaliban kanapé és hatalmas TV, 1 hálószoba kényelmes franciaággyal, nagy szekrénnyel, 1 gyermekszoba 2 ággyal, kültéri- és beltéri játékok, 1 fürdőszoba zuhanyzóval és WC-vel),
- tökéletesen felszerelt minden helyiség,
- ízlésesen és odafigyeléssel berendezett az egész ház,
- tisztaság és rendezettség,
- az egész lakás füstmentes, csak a kültéren lehet dohányozni,
- prospektusok a környék látnivalóiról és a programlehetőségeiről,
- légkondicionáló,
- a spalettáknak köszönhetően még a legnagyobb melegben is kellemes benti szobahőmérséklet,
- ingyenes Wi-Fi.
Számos látnivalójával, híres fürdőjével, színvonalas vendéglátóhelyeivel, kulturális programjaival és nem utolsó sorban vendégszeretetével Hegykő méltán megérdemli, hogy világörökségi védelem alatt álló település és a magyar Fertő part egyik központja legyen!
Számunkra maradandó emlékeket adott…
A Fertő-táj további szépségeiről itt írtam (link).
A Fertőt egy sétarepülés keretében is megnéztük, ha érdekel, kattints a linkre (link)!
(A blogbejegyzésben kizárólag saját képi anyag szerepel.
A blogbejegyzés nem megrendelésre készült, támogatott reklámanyagot nem tartalmaz!)
További linkek:
- A természet nagy inspirációs forrás. Kreatív élményeimért kattints ide (link)!
Hozzászólások (0)